A gyermekre mint célra pillantás

PILLANTÁS A 406-RA

István László fordításai Krzysztof Varga: Függetlenség sugárút Linn Ullmann: Szemem fénye Öreganyám a születésem után a régi szokás szerint a tûzcsiholó vassal szétfeszítette a számat, elsõ pillantásra azt hitte, hogy két uborkamag ragadt a fogínyemre, aztán meghallotta, ahogy a fogaim a vasnak koccannak. Arca egy szempillantás alatt hamuszürke lett, a néphit szerint ugyanis a foggal született gyermek bosszúálló szellem — egy régi ellenség születik benne újjá —, s nem nyugszik, míg a család írmagját is ki nem pusztította.

Öreganyám elhajította a vasat, nyeszlett lábaimnál fogva felemelt, mint egy nyúzott macskát, hogy egyenest az éjjeliedénybe dobjon.

Az öregasszony valamikor neves bába volt, a környékbeli falvakban mindenütt ismerték, keze a világra segített számtalan gyermeket, ugyanúgy, ahogy számtalan kis ördögöt az éjjeliedénybe fojtott vele.

Mikor megszülettem, nálunk már évek óta nem volt szokás a bábás szülés, a falubeliek többé nem hívták szüléshez öreganyámat, akinek az új módi tönkretette a megélhetését. Anyám hasa alig kezdett gömbölyödni, öreganyám tétlenségre kárhoztatott keze viszketni kezdett.

Attól a naptól fogva, hogy az esküvõ után átlépte a ház küszöbét, anyám egyebet sem hallott, csak átkozódást. A modern szülészet ördöngösség, tengerentúli szemfényvesztés, mondogatta öreganyám: akit szülésznõ segít a világra, gyengeelméjû lesz vagy féleszû, de ha egyik sem, legalábbis lõcslába lesz, mire felnõ.

Anyám elvégzett pár osztályt, ismert vagy háromszáz írásjegyet, el tudott olvasni egyszerûbb könyveket is, a falusi asszonyok között valóságos értelmiséginek jumeaux paraziták 14 ans, persze hogy nem hitte el öreganyám badarságait, de hát az ötvenes évek elején egy falusi családban még a sötét feudalizmus szelleme uralkodott, apám ráadásul faluszerte híresen engedelmes gyerek volt, amit öreganyám mondott, az szentírás volt a számára, még ha voltak is kételyei, akkor sem mert ellentmondani neki.

Az esküvõ utáni harmadik napon öreganyám így szólt apámhoz: — Fugui, meg kéne mutatni neki, ki az úr a háznál! Apám elpirult: — hiszen még csak három napja, hogy Bumm, öreganyám úgy csapta a földhöz az etetõt, hogy ripityára törött.

Anyját a szurdokba dobja, az asszonyt az ágyon hátára fordítja! Próbálgatod a szárnyaid, mi?

Amióta csak ez az álnok rókaszellem betette a lábát a házunkba, mintha nem is az én fiam lennél! Mondd csak, hajlandó vagy végre móresre tanítani vagy sem?

Veszélyes lehet, ha gyerekeinkről posztolunk fotókat

Anyja félelmetes dühkitörésétõl apám szája legörbült, és hüppögni kezdett. Öreganyám térdre rogyott, két kezével a földet csapkodta, éktelenül jajveszékelt és siránkozott: — Édes uram Látva, meddig fajult a helyzet, anyám inkább önként elõjött a szobából, s térdre vetette magát apám elõtt: — ha anyád azt parancsolja, hogy üss meg, akkor üssél!

Apám a tûzhely elõl felkapott egy piszkafát, és ráhúzott egyet anyám hátára. Öreganyám apámra meredt: — Mondd, Fugui, kit akarsz te bolonddá tenni?

RIASZTÁS - Hónapokon át kínozta saját gyermekét.

Apám zavarba jött: — hát igazából meg kell verni? Öreganyám felhördült, s azon nyomban fuldokolni kezdett a méregtõl. Apám halálra rémült: — Anyám, könyörgök — kiáltotta —, meglátja, úgy eltángálom, hogy megemlegeti, csak ne izgassa fel magát Apám meglendítette a botot, és rácsapott anyám hátára, majd újra és újra. Ahogy a keze ráérzett a verés ízére, már ideje sem volt arra, hogy megjátssza a szégyenlõst, egyik ütés követte a másikat, de amúgy istenigazából, hogy a kiserkenõ vér lassanként átáztatta anyám ruháját.

Anyám eleinte összeszorította a fogát és tûrt, végül sírva fakadt.

MAGYAR VILÁG. Pillantás a folyóba Vizkelety Andrással Albert Zsuzsa beszélget TÁJÉKOZÓDÁS

Öreganyám egy hosszút sóhajtott és újra a régi volt. Most, hogy feléledt, apám még kevésbé merte a kezét kímélni, egyre vadabbul csépelte anyámat. Anyám egyszer csak megtántorodott, majd elterült a földön. Öreganyám egykedvûen pöfékelt a nagy pipájával, majd megszólalt: — hagyd, elsõre elég volt neki, elengedheted! Apám eldobta a botot, szeme könnyben úszott, szája meg-megrándult, egészen kivetkõzött önmagából.

Öreganyám szigorúan megkérdezte anyámat: — Igazságtalannak találtad-e a verést? Anyám könnyei patakokban bugyogtak: — Nem volt igazságtalan… — Dehogynem, annak tartod, látom én jól! Anyámnak a gyermekre mint célra pillantás sírástól egy hang se jött ki a torkán.

Anyám megrázta a fejét. Tudod-e, mit?

Veszélyes lehet, ha gyerekeinkről posztolunk fotókat - kimev-plasztik.hu

Anyám a fejét rázta. Öreganyám felállt, leverte a fenekérõl a port és így szólt: — hosszú éveken át folyik a patak, míg folyammá dagad, hosszú évek szenvedése formálhat csak a menybõl anyóst!

Ettõl a mondattól anyám elõtt felcsillant egy halvány reménysugár. Évekkel késõbb megkérdeztem anyámat: — Miért nem mentél a tanácsra? Miért nem tettél feljelentést?

Csak rázta a fejét: — Ugyan, miket beszélsz! Így történt, hogy születésemkor öreganyám jéghideg kezébe pottyantam.

A kritikus pillanatban, amikor a fejem éppen belemerült volna az éjjeliedénybe, anyám felpattant, leugrott a kemenceágyról, és kikapott a gyermekre mint célra pillantás kezébõl. Öreganyám dühbe gurult: — Fugui asszonya, mit merészelsz? Közben kinyújtotta szívós karmait, hogy visszaszerezzen anyám kezébõl.

Anyám a fejemnél fogva, öreganyám pedig a lábamnál fogva húzott, én meg a kettõjük között ordítottam, ahogy a torkomon kifért. Testem lágy volt még, mint egy frissen vedlett kabócáé, s ahogy ott cibáltak, megnyúltam egybõl, mint egy darab gumi. Öreganyám, az a vén boszorka, nem örült nekem és nem is szeretett, még meg sem születtem, már pocskondiázott, ugyanis anyám munkabírását egyre kerekedõ hasa hátrányosan befolyásolta, s öreganyám azzal gyalázta anyámat, hogy egy kutyafajzatot hord a hasában.

Most aztán egyéb se kellett neki, a két metszõfogam láttán rögvest kimondta az ítéletet: bosszúálló szellem vagyok, s a család biztonsága érdekében az éjjeliedénybe kell fojtani. Anyám szeretett, ezért nem mert erõsen húzni, öreganyám gyûlölt, ezért mindenre elszántan rángatott, így ebben a gyermekhúzó versenyben anyám kezdettõl fogva vesztésre volt ítélve, egy hajszál választott el attól, hogy öreganyám kezében kössek ki, márpedig, ha öreganyám kezében kötök ki, az azt jelenti, hogy az éjjeliedényben kötök ki, s ha az éjjeliedényben kötök ki, akkor bizony a gyermekre mint célra pillantás halál markában kötök ki.

Anyámnak úgy tûnt, öreganyám õsz haja, mint tûzõ napsütésben a macska szõre, a feszültségtõl szálanként az égnek mered. Szeme olajzölden villogott, mint éjjel a macska szeme.

Öreganyámnak kampós orra volt, ínye kilátszott, álla pedig hosszú és hegyes, szakasztott, mint egy fokhagymazúzófa.

Beprogramozott adóállomás kiválasztása. Több mint 2 másodpercig lenyomva: egy adóállomás beprogramozása. CD-lemezváltó valamely lemezének kiválasztása. Az autórádió 30 percig tud működni a gyújtás ráadása nélkül.

Ínyén két odvas metszõfog leffegett, s feltárultak a hajszálerekkel behálózott foggyökerek is. A mondás szerint, ha az apa nem szereti a gyermekeit, akkor a gyermekei sem fogják õt tisztelni; úgyhogy, ha a nagymama kõszívû, õ se csodálkozzon, ha az unokája olyan sértéseket vág a fejéhez, hogy te vén boszorkány!

A döntõ pillanatban olyan erõs volt anyámban az anyai ösztön, hogy nem törõdött õ semmiféle magasztos erkölcsi törvénnyel, a konfuciánus erényeket a gyermeki kegyeletrõl szóló huszonnégy tanmesével együtt a sutba dobta, felemelte az egyik kezét, megcélozta öreganyám száját, és egy jó nagyot behúzott neki. Lágy csuppanás hallatszott, majd öreganyám felrikoltott, lábamat cibáló kezei elernyedtek, s eltakarta a száját. Anyám ölében sietve összehúztam magam, még kisebbre, mint mielõtt elhagytam volna a pocakját, legszívesebben újra visszabújtam volna oda, az anyaméhbe, de a gyermekre mint célra pillantás ez lehetetlen volt.

A hosszú vajúdás után világra jött gyermekek a jövõbe látnak, azért is nem akarnak elõbújni, mert elõre látják a kinti világ keserves és igazságtalan voltát. Nekem anyám hasában még metszõfogam is nõtt, ugyanis három hónappal tovább maradtam odabenn, öreganyám legfõképp emiatt tartott engem ártó szellemnek. Pedig valójában legalább nyolcvan százalékban ez a vén boszorkány volt az oka, hogy nem mertem megszületni.

Anyám azért ütötte meg, mert úgy érezte, kutyaszorítóba került, másrészt még reménytelen helyzetében sem akarta feladni a küzdelmet. De ha fáj is, tûrjed!

Oktatási Jogok Biztosának Hivatala

Más szóval, az elnyomás ellenállást szül, így nem a gyermekre mint célra pillantás lehetett csodálni, hogy mikor az igazságosztó vasököl lesújtott öreganyám szájára, furcsa kiáltást hallatva megtántorodott, nyomorékra szorított lótuszlábával pedig hátrafelé tapogatott, hogy megtalálja elvesztett egyensúlyát, az lett volna még a furcsa, ha nem így tesz. Közben a lába megakadt a küszöbben, õ pedig fenékre esett.

És, ha önök mégis tennének ilyen javaslatot? Akkor is normál osztályba kerülne a gyerek.

Elterült tehát, két lába a küszöbön belül, feneke a küszöbön kívül, eltátotta a száját, köpött egy nagyot, a véres köpetben pedig ott volt a két a gyermekre mint célra pillantás.

A vén csont fogai amúgy is mozogtak, csak a szentlélek tartotta õket, anyám közremûködése nélkül is kihullottak volna pár napon belül. Öreganyám felvette a fogakat, a tenyerében mustrálgatta õket egy ideig, majd elpityeredett, mint egy megcsúfolt, riadt kislány. Anyám egyik kezével magához szorított, a másik kezével ürülék férgeken, ahol át kell jutni egy ollót, és várta, hogy kiütött fogú anyósa õrjöngve rávesse magát.

Mikor meglátta, hogy öreganyám kiköpi a metszõfogait, mesélte anyám, eldöntötte, hogy elmegy akár a legvégsõkig is.